Az utóbbi hónapokban 5 szakmai eseményre kaptam meghívást, előadóként, szakértőként, mind az idei őszi-téli szezonra. Vannak közte kisebb, és egészen nagy események is, magyarul-angolul, személyesen-online.
Az elmúlt években, úgy hiszem, gondosan építgettem a karrierem, hogy aztán idővel beérjen az erőfeszítéseim gyümölcse. És itt vagyok most, keserédes örömkönnyekkel a szememben. Mert ezek mind nagyon megtisztelő felkérések, nagyszerű lehetőségek. Nem is beszélve a félretett, már korábban megkezdett projektekről, együttműködésekről…
És itt jön be az a bizonyos szakmai felelősség. Bár mindig is maximalista voltam, és bőven van még mit tanulnom, azért mostanra már azt is el tudom hinni, hogy egyes területeken igenis van létjogosultságom szakértőként jelen lenni. És most mégsem teszem. Sorra kínálkoztak a várva várt lehetőségek, és fájó szívvel sorra el kellett utasítanom őket.
Mert nem voltam jól.
Mert egy olyan időszakot éltem meg, ami számomra is nehéznek bizonyult. És ebben a helyzetben azt éreztem helyesnek, ha most magamra figyelek. Mert csak úgy tudok igazán adni másoknak, ha én is rendben vagyok. És ebben rejlik a felelősségem, – hogy felismerem, és legfőképp elfogadom ezt. A korlátaimat. A gyengébb pillanataimat. Hogy most lehet, hogy épp nekem kell a segítség. És majd, ha újra erőre kapok, akkor ismét támogathatok én is másokat.
Mert úgy nem megy, hogy félig máshol van a fókusz. Vagyis, menni még menne. De nagyon nem az igazi. Nem lenne rendben. Az én értékrendem szerint semmiképp sem.
Úgyhogy most kicsit befelé kellett figyelnem. Megélni a korlátaim, a gyengeségem. És erősebben felállni belőle. Hogy ezt az erőt tudjam tovább adni, akár a coaching, akár a tréningek, vagy bármely más szolgáltatásom során.
Úgy érzem, kezdek jobban lenni.
Ezt abból tudom, hogy újra nyitni tudok a világra. Segítenek az új ingerek, például, hogy elindult a képzés, amit most ősszel kezdtem. Vezetés és szervezés angolul. Még alakítom ezzel együtt az új rutinom, de egyre inkább sikerül összeszedni és utolérni magam. És kipróbálok új dolgokat. De most már nem figyelem-elterelésként. Hanem igazán, őszintén, megélve, befogadással.
