A nemzetközi coaching hét kapcsán valami személyes.
#truestory
Az én kapcsolatom a coachinggal 2016 őszén mélyült el, amikor is belevágtam életem első igazi, önálló kalandjába, egy zarándoklatba.
A kapcsolatunk már előbb látszott kibontakozni, talán 3 évvel korábban, az első főnököm személyében, aki maga egy vállalati belső coach volt, és én a mentoromként tekintettem rá, sok tekintetben, szakmailag és emberileg egyaránt. Bár ezt így neki talán sosem mondtam.
Aztán váltottam. Majd jött az egyre sürgetőbb érzés, hogy nekem mennem kell. Merthogy arra meg már 14 éves korom óta vágytam, hogy útra keljek. 10 évembe telt, mire elég bátor lettem hozzá, de belevágtam.
Az úton aztán találkoztam emberekkel. Beszélgettünk. Egymásról, önmagunkról, a személyes utunkról.
Mire hazatértem, megszületett a döntés bennem, hogy beiratkozom egy képzésre. Újabb kaland az önismeret sűrűjében. Majd követte egy második képzés, kicsit más fókusszal, de még mindig a coachingon belül. Menet közben újabb mentorom is lett, aki elkísért egy darabon. Kis időre rá pedig jött a harmadik képzés. És közben gyakoroltam, elkezdtem foglalkozni azzal, ami megszólított, amiben tényleg hinni tudtam.
Azóta is az életem része, és sok más területére is hatással van. Folyamatosan tanulom, mélyítem én is, de látom, ahogy engem is formál, ahogy másokra is hat. És ez örömmel tölt el.
