Felugrott egy emlék… Mi történt velem egy éve?

Egy éve még csak gyakoroltam. Aztán tovább képeztem magam, hogy még többet gyakorolhassak. Elmélyülhessek.

És tudom, az igazi mélységek majd csak a sok évnyi tapasztalattal jönnek. De valahol el kell kezdeni. Néha szép lassan oda lehet sétálni a célod felé, néha pedig… bizony fejest kell ugrani. És közben tervezni, persze rugalmasan. Úgyis számtalan dolog felülírja majd. És akkor résen lehetsz. Észrevehetsz egy lehetőséget, élhetsz vele. Vagy újratervezhetsz. Új irányba állhatsz, vagy finomíthatsz rajta. Akár egy egészen kis kormánypöccintéssel.

Én 2017 tavaszán tettem egy meghatározó lépést az utamon. Újra iskolapadba ültem. Remek tanároktól, tanulótársaktól, és idő közben magamról is sokat tanultam. Idén pedig megérkeztem. Igaz, csupán egy következő lépéshez, de igazából ez a szép az egészben. Apró lépésekre bontva minden sokkal elérhetőbbé válik. Persze néha kételkedsz benne, ahogy elbizonytalanodtam én is, de mégis, az év közepére valósággá vált. Elindítottam vállalkozásom coachként.

Felelősséget vállaltam a sorsomért.

Mindezt azért, mert 2016 őszén valahol a spanyol szőlőfürtök vidékén egyszercsak eltévedtem… Messzire kellett mennem, hogy mindennél közelebb találjak önmagamhoz és ahhoz a hivatáshoz, amiben igazán hiszek.

Nem zökkenőmentes az út, de néha kellenek az akadályok is, hogy próbára tegyenek, tényleg igazán akarod-e. Készen állsz-e rá.

Ha úgy érzed, te már kész vagy arra, hogy felelősséget vállalj a saját sorsodért, keress bizalommal! Szívesen támogatlak benne.